• English
  • Magyar
  • Orsi & Tomi


    Informatikai megoldások egy megbízható párostól

    Hogyan válassz webfejlesztőt

    Nehéz jó szakembert választani – legyen az vízszerelő, fogorvos, vagy épp informatikus -, hiszen jellemzően azért keresünk fel valakit egy feladattal, mert mi magunk nem értünk hozzá. Ha pedig nem értünk hozzá, akkor nehezen tudjuk eldönteni, hogy ki az, aki viszont igen, és ezért legtöbbször csak az ismerőseink ajánlásaira szoktunk hagyatkozni szakemberválasztáskor – ez viszont nagyon leszűkíti azok körét, akikből választhatunk, és semmi sem garantálja, hogy az, ami az ismerősünknek megfelelt, számunkra is prosperáló lesz.

    A legjobb mindig az lenne, ha tudnánk piaci alapon választani az adott ágazat szakemberei közül, de ehhez az kell, hogy egyáltalán tudjuk, milyen kérdéseket tegyünk fel az árajánlat kérésekor, illetve hogy a munka átvételekor legalább nagyvonalakban le tudjuk ellenőrizni azt a szolgáltatást vagy terméket, amit kaptunk.

    Ezt a cikket azért is írom, hogy legyen egy-két fogódzója annak, aki honlapkészíttetés előtt áll, később pedig írok arról is, hogy miket figyeljen az, aki már egy kész weboldal átvételénél tart.

    Tehát, milyen kérdéseket tegyél fel a webeseknek, mikor árajánlatot kérsz

    Milyen technológiával dolgozik (egyedi fejlesztés nulláról, wordpress, más CMS rendszer?)

    Mindegyik jó lehet, csak tudd, hogy mire van szükséged.

    Teljesen nulláról fejlesztett oldalt minden bizonnyal drágábban fogsz kapni, viszont minden szinten a te igényeidre lesz szabva. Ilyen esetben egy jó szakember bármilyen kérésedet meg tudja valósítani, viszont várhatóan, mivel minden kódolva van, te magad nem nagyon fogsz tudni benne változtatni, csak a webfejlesztő.

    A cms rendszerek (pl. wordpress) jellemzően olcsóbbak és ezek is mennek leginkább, mert nem kell feltalálni hozzájuk a spanyol viaszt, van egy jól megírt alap rendszer, amire a fejlesztő már létre tudja hozni az egyedi igényeid alapján a weboldalad, amit aztán te (jó esetben) tudsz is majd változtatgatni – pl. szövegeket, képeket cserélni, stb. De wordpress oldal és wordpress oldal közt is van különbség, erről szól a következő kérdés.

    Ha cms rendszer, akkor valamilyen plugin (általában divi vagy elementor) segítségével készíti, esetleg egy kész, megvett sablonra épít, vagy teljesen egyedileg programozza számodra – esetleg ezek valamilyen kombinációja?

    Sok honlapkészítő van, aki a kódoláshoz nem kifejezetten ért, de kiváló szépérzékkel van megáldva, és olyan pluginekkel, mint a divi, vagy az elementor elég szép oldalakat tudnak összepakolni.

    Én nem közéjük tartozom, de nem vitatom el, hogy így is szép és működőképes oldalakat lehet csinálni, viszont ezen a területen szerintem sajnos sok a kókler, akik mindenféle plugint letöltenek, bekapcsolnak, ami sokszor nagyon belassítja az oldalt, illetve rengeteg hibázásra, összeakadásra ad lehetőséget. Szóval itt fontos az oldal átvételénél figyelni, hogy tényleg megfelelően és gyorsan működik-e minden, nincs-e telepakolva félig felesleges pluginekkel az oldal. A divi és elementor használatával létrehozott oldalakba te is át tudod írni az egyes elemeket, de meg kell érteni ezek szerkezetét, és pontosan tudni kell, hogy mihez nyúlhatsz és mihez nem, mivel wordpress admin oldalon van az oldal teljes felépítése, ezért akár el is ronthatod egy kicsinek tűnő változtatással az oldalad teljes szerkezetét. De ha jó a fejlesztőd, akkor ezeket a honlap átadásánál pontosan elmagyarázza neked, és nem lesz belőle gond – de erre mindenképp figyelj, hogy tudd, mibe nyúlhatsz bele és mibe nem.

    Aki megvett témára épít, ott nincs sok kérdés, ilyenkor már más által létrehozott, kész témák közül választ ki egyet az illető (vagy te magad), és azt képekkel, színekkel szabja személyre a weboldal készítóje. Persze meg van így határozva az oldal kinézetének és működésének mikéntje, de mivel ez a legkisebb energiabefektetéssel is járó honlapkészítés (akár te is meg tudnád csinálni), ezért túl sok pénzt ilyen esetben nem is szoktak elkérni érte. 🙂

    És akkor ott vannak az egyedileg programozott, de wordpressre építő weboldalak (én ilyeneket készítek, ha wordpress oldalt kell fejlesztenem). Ebben az esetben egy teljesen egyedi oldal készíthető, ahol a kinézetnek tényleg csak a képzelet szab határt, mivel minden kódolva van. Ehhez tényleg kell érteni minimum a wordpress specifikus PHP-hoz, HTML-hez, CSS-hez, JavaScripthez, viszont aki ezekhez ért, az általában minden egyedi kérdést meg is tud oldani. A kódolástól nem kell megijedni, mivel egy jó fejlesztő minden változtatható dolgot (szövegek, képek, stb.) ki tud szervezni úgy, hogy azokat a wordpress admin felületéről te magad is meg tudd majd változtatni, így egy szép, átlátható kezelőfelületet kapsz, amin tudod, hogy semmit nem ronthatsz el (hiszen a logika kód oldalon van), viszont minden változó elemhez hozzá tudsz majd nyúlni. Az ilyen fejlesztés jellemzően drágább, illetve nem is két nap alatt készül el, viszont egy hosszú távon fenntartható, jól működő oldalt fogsz kapni a pénzedért.

    A honlap átadása hogy történik, miket “ad át” pontosan?

    Sokaktól hallom, hogy a honlap átadása annyi volt, hogy a webfejlesztő kiélesítette a weboldalt, majd wordpress esetén átadta a belépési adatokat az admin felületre (jó esetben, mert olyat is láttam már, hogy ezek nem kerültek átadásra), és kész. Ami lehet okés is, abban az esetben, ha semmi indíttatásod nincs arra, hogy később bármibe is belenyúlj az oldalon, viszont ha át akarsz majd írni néha szövegeket, lecserélni képeket, stb., akkor nem árt, ha ezeknek a helyét megmutatja a fejlesztő, amikor átadja a honlapot.

    Vannak, akik dedikálnak erre időt, és egy 1 órás találkozó keretében végigmutogatják az adminfelületet, és elmesélik, hogy mit hol találsz.

    Vannak olyanok is, akik egy doksit küldenek a végén (jó esetben képernyőfotókkal gazdagítva), ami alapján el tudsz majd igazodni a honlap adminfelületén.

    És vannak olyanok is, akik egy videót küldenek, amiben végigmutogatják a honlapod adminfelületét, és mindenről elmondják, hogy mit, hol és hogyan tudsz majd megváltoztatni.

    Én ilyen videós átadást szoktam csinálni, én ennek és a doksisnak vagyok alapvetően a híve, mert ezekhez bármikor vissza tudsz nyúlni, nem felejtődik el a tudás, hiszen sokszor van, hogy a honlapátadás után hosszú ideig nem igényel változtatást az oldal (hiszen teljesen naprakészen kapod), később viszont már könnyen megfakulnak az emlékek.

    Vállalja az oldal karbantartását, vagy elengedi a kezed a honlap átadását követően?

    Vannak sokan, akik a honlap elkészítése után teljesen leveszik a kezüket a weboldalról, és csak akkor nyúlnak hozzá, ha arra te megkéred őket.

    Egy jól átadott honlapnál ez lehet egyébként rendben, főleg, ha te tényleg nem igényled, viszont azt fontos látni, hogy a cms rendszerekre épített honlapoknál magát a rendszert, a telepített pluginokat, stb., rendszeresen frissíteni szükséges ahhoz, hogy mindig a leginkább naprakész alapon fusson az oldalad. Ezek elvégzése nem agysebészet, viszont előfordul, hogy a frissítéseket követően összeakadnak dolgok, vagy a kódban változtatni kell valamin. Ezekhez van szükség a fejlesztő tudására, aki ismeri, hogy hogy mikre építette az oldalt, és tud figyelni arra, hogy a frissítéseknél minden rendben legyen.

    Ha tudod, hogy lesznek gyakran változtatások az oldalon, akkor érdemes lehet olyat keresni, akinek fizetsz havi X forintot, amiért cserébe ő minden hónapban 1-2 órában rendelkezésedre áll a kérdéseid megválaszolásában. Ez úgy, hogy még nem volt honlapod, feleslegesnek tűnhet, de hidd el, az esetek nagy részében szükség van erre, és nagyon rossz tud lenni már a honlap átvétele után szembesülni azzal, hogy a korábban aktív webfejlesztőd a honlap átadását követően már alig érhető el, hiszen nem vagy számára már aktív ügyfél.

    Első körben ennyi jutott eszembe, de nem kizárt, hogy később írok egy második részt ehhez a cikkhez, ha eszembe jut még pár sarokpont a webfejlesztő kiválasztásához. 🙂

    Legutóbb frissítve: 2021.07.26., 15:04

    Vissza az összes poszthoz

    Kapcsolat